A koronavírus okozta világjárvány hónapokra teljesen átrendezte a társadalmi folyamatok eddig megszokott rendjét. Segítségre azonban továbbra is szükség van, sőt, nemcsak hogy szükség van, de talán soha nem volt ekkora igény jól szervezett, összetartó közösségek kialakítására.
A járványhelyzet szörnyű következményekkel járt, de még ennek is volt egy pozitív oldala: azokban is felébresztette a gondoskodás érzékét, a bajba jutottak önzetlen megsegítésére irányuló hajlamot, akikben normális körülmények között nem biztos, hogy kialakult volna.
Válságban az emberek jobban ráéreznek annak fontosságára, hogy szükség van egymásra, és hogy van értéke, kézzel fogható eredménye a tetteiknek, legyenek azok bármilyen aprók is, hiszen tényleges életeket menthetnek általuk. A járványhelyzet alatt az idősek ellátásától kezdve, a fertőzöttek ápolásán át, az adományozáson és élelmiszerelosztáson keresztül rengeteg önkéntes tevékenységben próbálták ki magukat olyanok is, akiknek életében az önkéntesség eddig nem kapott kiemelt szerepet.
Ahhoz, hogy a jövőben hasonló helyzetekben helyt tudjon állni a világ, szükség van olyan megoldásokra, amik az egymáson való segítés megszervezését és kialakítását a lehető legegyszerűbbé teheti. Ugyanis éltek múlhatnak rajta.
Itt jön képbe a GLOCOVO, ami pontosan arra jött létre, hogy az önzetlen közösségi kezdeményezések kivitelezését segítse elő. Önkéntesek kellenek az idősek ellátásához? Ápolóra van szükség a kórházban? Pénzgyűjtést szervezel a bajbajutottak számára? A GLOCOVO-val ez percek alatt megoldható.
Csatlakozz a GLOCOVO-hoz és tegyél te is a közösségedért!